A gitár egy nagyon népszerű hangszer, de szerintem nem nagyon könnyű játszani rajta. A zongorán, ha kérsz egy hangjegyet, megnyomod a billentyűt és megkapod. A gitáron, legalábbis az elején, szorítod kezeddel húrokat a gitár nyaka körül, nyomod a húrt, kinyújtod a karod is, fáj, lehet hogy elég erősen kell nyomni, lehet hogy sírsz is egy picit!… de lazítani kell a karod (ha tudod!), hanem a nyomás zavarni fogja a játszást. S persze, a másik kézzel, még kell pengetni a húrt.

Nagyon nehéz volt nekem az elején. Most, nem vagyok profi, de sok mindent tudok játszani és tudok énekelni is egyidejűleg. Úgyhogy szeretném megosztani azt, hogy mi vezet sikerélményekhez.

Gyerekkoromban balkezes voltam, úgyhogy az első gitárom balkezes volt. Egy szép Stratocaster utánzat volt. Tizenhat éves voltam, és nem volt olcsó egy kamasznak, úgy emlékszem hogy kb. 250 euróért vettem meg. De ez volt a helyzet: csak kettő balkezes elektromos gitár volt a zeneboltban; az eladó azt mondta, hogy a másik gitár nem megfelelő egy kezdőnek. Szóval nem volt választásom! (Ez még volt, amikor az internetes vásárlás még fejletlen volt).

Ezzel a gitárral kezdtem el játszani. De amikor felhangoltam, pár nap múlva már elhangolódott. Én nem tudtam semmit és akkor ezt gondoltam hogy "Hűha, nagyon gyakran fel kell hangolni egy gitárt!" Csak nagyon lassan tudtam felhangolni, úgyhogy a kezdés nem volt nagyon vicces, hanem elég csüggesztő. Én játszani akartam, nem felhangolni!

Jártam néhány gitár órán egy majdnem profi osztálytársamnál. Ő jó volt, de nekem nagyon lassan ment a tanulás. Minden olyan nehéz volt! Fájt a karom, és a gimnázium miatt már elég kevés volt az időm. Azt is gondoltam, hogy nem vagyok nagyon tehetséges. Szóval, az évek során, csak időnként próbáltam játszani. Volt olyan dal, aminek az elejét tudtam játszani, vagy egy kis részt, de sajnos nem tudtam semmi dalt az elejétől a végéig eljátszani.

Sok év után, értettem meg, hogy az a gitár nagyon rossz minőségű volt (vagyis, műszaki szavakkal: szar volt!) Rosszul hangzott és az elállítódás / elhangolódás probléma ["the 'out of tune' problem"] nem volt normális. De abban az időben nem tudtam!

(Most tudom, hogy 300 száz euró alatt nem kapsz semmi jót. Úgyhogy jobb, vagy megspórolni többet, vagy egy jó használt gitárt megvenni, vagy kérdezni a barátaidtól… mert mindig van olyan ember aki megvett egy gitárt de soha nem játszik rajta! S akkor ő kölcsön tudja adni.)

Az évek során, többet játszottam. Őszintén szólva, az idő nagy részében, a gitár csak maradt egy szekrényben, csak porfogó volt. De néha kivettem a szekrényből és újra próbáltam javulni. A legtöbb alkalommal nem voltam nagyon sikeres… még nem tudtam semmit játszani és ez idegesítő volt! Lassú voltam, fájt, rosszul szólt… Volt egy pár béna dal, amit tudtam játszani, de olyan rossz zene volt nekem… olyan zene, amit soha nem hallgattam volna… hogy ezt gondoltam akkor, "miért játszanék?"

De volt olyan alkalom is, amikor használtam egy rock videó tanfolyamot, és valami történt… Sok gyakorlat volt benne. Egyszerű gyakorlatok de, nem tudom… szépnek hangzott! És így, lépésről lépésre, megtanultam játszani egy picit rock-blues zenét. Jó érzés volt.

Ha buliba mész vagy utazgatsz, elég gyakran lesz valakinél gitár (például, ifjúsági szállóban, gitár van elég gyakran). De akkor a gitár, tízből kilencszer, jobbkezes lesz. Ha te balkezes vagy, semmit nem tudsz játszani! (Illetve, akinek balkezes, minden akkord táblázat fordítva van, és ahogy mondtam, boltokban, kevés a választás – és drágább is).

Kamaszkoromban, imádtam Jimi Hendrix-et. Ő balkezes volt, de egy módosított jobbkezes gitáron játszott.

Én viszont (mert egy picit bolond vagyok!), néhány év gitározás után, úgy döntöttem, hogy jobbkezesként fogok játszani. Nem emlékszem miért… de elmentem egy boltba és módosították nekem a gitáromat. Attól kezdve, jobbkezesként játszottam (de akkor újra kellet tanulni amit már tudtam).

Végül, észre vettem, hogy nem csak velem volt a gond, de azt is, hogy ez az első gitár rosszul hangzott. Észre vettem azt is, hogy nem nagyon tetszett az a fémes érzés az elektromos gitáromon. És akkor mentem vásárolni!… Abban az időben Párizsban laktam, és van egy pár utca abban a városban, ahol egy csomó hangszerbolt van! Elmentem öt-tíz boltba… és csaknem szerelem volt az első hallásra! Még nem tudtam rendesen játszani, de amikor pengetem azt a gitárt, akkordok nélkül, akkor is nagyon szép volt a hangja! Egy spanyol klasszikus gitár volt.

Aztán nagyon megjött a kedvem a gitározáshoz. Nem csak szép volt ez a gitár, hanem szépen is hangzott. Biztos, hogy fontos egy hangszernél, ugye? xD És még az is, hogy jó megérinteni, jó a tapintása, ami fontosabb mint képzeltem.

Próbáltam énekelni is. Nehéz volt; és csak simán gitározni is nehéz volt még. De volt, amikor nagyon kellemes volt az egész.

Lehet az is, hogy, az évek során hozzáillesztettem a gitározáshoz. Nem emlékszem pontosan, de szerintem már kevésbe fájt a gitározás, mint az elején.

Olvastam egy olyan könyvet, aminek a címe "The Principles of Correct Practice for Guitar" volt. Szerintem csak egy kis részt olvastam (vagy egy kis videót néztem)? Egyébként, a lényeg az volt, hogy nagyon fontos ellazítani a karunkat. Mert a merevség, a görcsösség, zavarnak a helyes játszásban és így rossz szokást hozunk létre.

Ez rendkívül fontos.

Aggódni, sietni, ez nem segít. Csigavér! Lazulj meg!

Néztem "A nyughatatlan" (eredetileg "Walk the Line") című filmet, Johnny Cash életéről. Van olyan rész a filmben, ahol zenész meghallgatás folyik. Akkor, próbál jól játszani és énekelni… de ezt válaszoljak neki hogy, "nem, köszi". De miért?!? Kérdezgeti őket és végre jön a választ: "mert te úgy hangzol még, mint egy csomó más zenész", mint az Elvis vagy egy csomó akkori zenész akit ő imádta és népszerűek voltak. És tényleg az: ő olyan volt, mint valami másolat. Akkor kikönyörög egy új próbát… Ahol nem utánoz, hanem magát adja… és sikeres lett a próba! Így kezdődik az igazi karrierje. Nekem nagyon tetszett ez a rész a filmből.

Másnap, próbáltam játszani és énekelni egy dalt a filmből ("Hurt"). Lassan ment… De ment… Mert nagyon tetszett, akkor elég türelmes voltam ismételni és újraismételni, sokszor. És sikerült! Tudtam játszani és énekelni is! Végre! Milyen jó érzés volt!

Pár nappal azután, zenéltem az akkori barátnőm előtt, és nagyon tetszett neki is. Meg is lepődött: azt kérdezte hogy, "Nos, mi van, titokban zeneórára jársz?"

Az elején sok táblatúrát használtam, mert azt gondoltam hogy precízebb lesznek, és azért is, mert részletezettek, ahogy kell, amikor szólóról van szó.

De, igazából, ha csak szeretnél énekelni és kísérni magadat, akkor inkább az akkordlapokat ajánlom.

Néhány akkorddal, egy csomó lehet játszani! Az e-chords.com honlap nekem nagyon tetszett.

Egy egyszerű trükk, ami tényleg nagyon segített, az:

Gyűjts össze táblatúrát és akkordokat a saját helyeden. Legyen vagy egy mappában a számítógépen, vagy egy papír mappában.

Jó sokáig csak könyvjelzőket gyűjtöttem össze, a böngészőben, de kiderült hogy ez rossz ötlet. Az Interneten sok van, de mindig van valami hiba (legyen a zenei átírásban, a zeneszövegben, vagy az akkordok szöveghez igazítva) és gyakran több mint egy verziót kell használni. Ez nem jó.

Akkor gyűjtsd össze inkább a magát gyűjteményt és verziókat, ahol át tudod írni ami nem helyes, vagy kommentálni, stb. Kicsi a különbség gyakorlatban, de sokkal hatékonyabb! (És ha például a Dropboxon lesz a mappád, akkor bárhonnan tudsz újraolvasni a kottát vagy a zeneszöveget).

Volt idő, a Johnny Cash sikerélmény után, amikor sokat tudtam játszani… de rosszul, és nem elejétől végig. Csak a képernyőről tudtam játszani, és mindig volt olyan rész egy dalban, ami rosszul ment. Elég frusztráló volt!

Aztán, nyáron, túrázni mentem pár barátommal. Ezt gondoltam, hogy sok szabadidőnk lesz, tehát hoztam a gitáromat is. Mindenki francia, és mentünk Prágába, Budapestre (első alkalommal) és túrázni Bulgáriába.

Jó pihentető nyaralás volt és mindig volt olyan idő – sokszor naponta – amikor nem csináltunk semmit. Vagy vártunk arra, hogy mindenki kész legyen (lassúak ezek a franciák!); vagy pihentünk egy parkban; vagy pihentünk otthon, a buli előtt… és akkor kihasználtam a lehetőséget gitározásra.

Úgyhogy sokszor naponta 5-10 percet gyakoroltam. Nem volt fárasztó, mert rövid volt a gyakorlás és bőven elég időm volt piheni kettő gyakorlás között! De ez megtörtént talán 5-10 -szer naponta! Anélkül, hogy észrevettem volna, egyre jobban, folyamatosabban tudtam játszani. Szívből tanultam a dalokat kevés erőfeszítéssel! S jó kis tapasztalat volt, élveztem, hangulatos volt.

Igazából van egy név erre a fogalomra: az az "elosztott gyakorlat" (és még van a nagyon hasonló "időközönkénti ismétlés" technika). Segít nem csak zene gyakorlásában, hanem nyelvtanulásban is, és még sportolásban, és egy sok mindenben.

Ne hagyd a gitárod se a szekrényben, se a tokban! Legyen ott a gitárod, ahol szembetűnő! A motiváció fontos, de változó, és ez segíteni tud gyakrabban gyakorolni. Minél kevesebb az akadály, annál jobb!

Amikor jól megy, az a tanulás saját sikere. De van egy pár sikerélmény vagy anekdota, amit meg szeretnék osztani:

A pályaudvarnál voltam és még volt egy óra, vagy ilyesmi, az vonatom indulása előtt. Szép volt az idő akkor odakint ültem, egy szökőkút peremén. Volt gitár nálam nem volt csinálni… Akkor úgy döntöttem, hogy játszom egyet. Játszom, játszom… és aztán jön egy öreg néni. Azt mondta, hogy "Az Isten azt akarja hogy játsszon!" és adott nekem egy kéteurós érmét. Kissé bocsánatkérően hozzátette, hogy nem volt se sapka se doboz, akkor nem is tudta hova tegye a pénzt!

Ez volt az először, amit fizettek a gitározásomért – és eddig, őszintén szólva, az utolsó is!

Ez a sikerélmény egy gitárosé, vagy csavargóé volt… még nem tudom! xD

Visszajöttem Budapestre, és még volt egy pár óra, mielőtt be tudtam jelentkezni a lakásomba. Úgyhogy, elmentem egy kávézóba, hátizsák a hátamon és gitár a kezemben. Én fáradt voltam és csak piheni akartam.

Bemegyek a kávézóba, megyek pulthoz rendelni. Csendes volt, csak az egyik dolgozó és az egyik vendég. A dolgozó észrevette, hogy gitárom is van, és akkor megkérdezte, tudok-e játszani egy kis valamit? Én fáradt voltam, de nem akartam szégyenlősködni, akkor játszottam egy kis valamit, egy kis rögtönzést. És úgy tűnik nagyon tetszett nekik! Legalábbis mindketten lelkesen tapsoltak és gratuláltak!

Remélem nem dicsekedtem. Nem vagyok profi… szó sincs róla. De nehéz volt megtanulni azt, amit tudok, viszont jó élményt kaptam tőle a gitározásból is, és sokat megértettem. Remélem segít, és sok sikert minden gitárosnak!

https://lang-8.com/321894/journals/62886900410714502646537441633649853486